A fakanál elkészítéséhez tizenhét fogásra van szükség. Minden az alapanyaggal kezdődik. A mátrai fakanálkészítők a jóféle kemény bükkfát a környező erdészetektől vásárolják. A fa élő anyag, így sok meglepetést tartogat. Bogárjárat, sérülés, gesztesedés egyaránt tönkreteheti. Könnyen repedhet és görbülhet, ha feszültség van benne. Figyelni kell az évgyűrűket is. Ha pedig a nyersfa elvágás után hirtelen kifehéredik, az a keménységére utal. A faluban úgy mondják, csepűs a fa, ha fűrészeléskor nem forgácsot szór, hanem vékony szálakat enged, mint a cérna. Egyikkel sem jó dolgozni. Gondosan kiválogatják tehát az alkalmas fát, amit 3-5 méter hosszú rönkökben szállítanak haza. A méretre fűrészelt rönkökből előbb fakanál hosszúságú hasábok, úgynevezett prizmák válnak. Ezekre rajzolósablon mentén bejelöli a kivágandó formát. Majd az íveket kifűrészeli, ez a kanyarítás, utána felszeleteli a tömböt, és az így lepotyogó darabok már nagyjából mutatják a fakanál alakját. De még szögletesek az élek, a következő géppel kapják meg a kerek formát. A kerekítősablont a mester egyenként ráüti a kanál fejére, majd kézzel odaillesztve körbevágja a kanalat a marókéssel. A nyélkészítés műveletét a faluban gömbölyítésnek hívják. Betolják egy tölcsér alakú szerkentyűbe, és a szerszámkés körbevágja. Ettől lesz a hasábforma nyélből az ismert hengeres alak, a nyél végét pedig egy ceruzahegyező-szerű kés formálja kúposra. Az utolsó gép a kanál homorulatát, a kóstoló részt mélyíti ki, és itt történik a hátmarás, a kanál külső domborítása is. Kész kanalakat pedig egy végső simítás alá vetik a lesimítására, sorjacsiszolásra szakosodott gépekkel.