Percig nem volt kérdés, hogy a PaUZa gyertyáit honnan fogjuk nektek beszerezni. Hát persze hogy Dániából! Náluk jobban senki nem tudja. Okkal gyújtanak fejenként évente több gyertyát, mint bárhol a világon. Az Európai Gyertyaszövetség szerint évente 6 kiló gyertyát égetnek el, abból is az illat nélkülit. Összehasonlításként, az európai átlag még a 1,5 kilót sem éri el. Az illatosítottat pedig azért nem szeretik, mert az szerintük mesterséges, és a dánok inkább a természetes dolgokat kedvelik.
A Kunstindustrien mai napig egy kis családi vállalkozás, akiknek a története a 20.század közepére nyúlik vissza. Akkoriban egy kis, katolikus könyveket áruló üzlet tulajdonosa élte békés mindennapjait Koppenhágában. Egy nap összeszólalkozott a templom papjával egy pár olyan könyv miatt, aminek árusításában nem értettek egyet. Emiatt feladta a kis üzletét és Svédországba ment, ahol kitanulta a gyertyaöntés mesterségét.
Mikor visszatértek Dániába, újonnan szerzett tudását átadta a sógorának, aki nagy lehetőséget látott a minőségi, kézzel készített gyertyák készítésében, így hát Ib Diamant és felesége Jette Brich 1993-ban úgy döntött megalapítja a Kunstindustrient. Évekig úgy teltek a napjaik, hogy esténként gyertyát öntöttek, napközben pedig eladták őket az üzletben. Mindeközben folyamatosan tökéletesítették a gyertyáikat, a felhasznált kanócokat, és az alapanyagokat, mígnem elérték az a minőséget, amit ma szinte egyedülállóan képviselnek.
2015-ben új tulajdonos páros, Mette és Carsten Rojgaard vette át a cég irányítását, akik megtartva az alapítók szellemiségét és hozzáállását a minőség kapcsán, más kis európai gyertyakészítő családok gyertyáit hozták be a kínálatba és a vállalkozást még inkább elvitték az etikus és környezetbarát működés irányába.
" A sikerünk titka, hogy tudunk valamit, amit más nem tud. Ezt a tudást a gyertyákról használjuk fel minden nap ahhoz, hogy igazán minőségi termékeket készítsünk."
A tulajdonos kétségtelenül mai napig a tömbgyertyáira a legbüszkébb, amelyek még mindig kézzel készülnek a koppenhágai üzemben. Az egyetlen gép, amit használnak az egy olvasztó, ami a viaszt megfelelő hőmérsékletűre melegíti és egy vízszivattyú. Minden egyéb, a csomagolástól az öntésig, tapasztalt gyertyaöntők által, kézzel készül az üzemben.
" Sokkal tovább égnek, mint a hagyományos tömbgyertyák, és a felhasznált magas minőségű waxoknak köszönhetően igazán különleges lánggal világítanak. Mély ragyogással, ahogy mi hívjuk."