
Szomódi levendulás
A Neszmélyi borvidék lankáin, Szomód település határában, a szőlőtőkék szomszédságában terül el egy gyógynövényes kert. Az 1 hektáros kert a megműveléstől kezdve, egészen az olajok lepárlásáig minden, Nóri a gyógyszerész és Józsi, a kertészmérnök szakmájának és alázatos kétkezi munkájának közös nevezője.

Hogyan kezdődött? Természetesen szeretik a levendulát… és egyszer csak eltelepítettük az ültetvényt. Belevágtak. Nóri gyógyszerészként megismerkedett a tudomány alapjaival, a vállalkozásunk pedig arra nyújt lehetőséget, hogy erre a tudásra építkezve folyamatosan ismerkedik a természet nyújtotta lehetőségekkel.

„Kertész lettem fát nevelek. Azt hiszem ez már a homokozóban eldőlt és azóta is tart. Kertészmérnökként a mezőgazdaságban töltöm mindennapjaimat, szabadidőmben pedig kertünket családommal közösen műveljük.” – mondja Józsi Ökológiai gazdálkodás az övék, bio minősítésű olajakat készítenek. Közelről megismerve az olajat készítő házaspár munkáját, azt kell mondjuk, több van e mögött a minősítés mögött, mint a szokásos logó. Egy sajátos és követendő hozzáállás.
"Megpróbálunk, olyan növényeket termelni, melyek alkalmazkodóbbak, figyelünk a talajunkra, mely táplálja a növényeinket. Törekszünk megmutatni a természet sokszínűségét (fajok, fajták). Fontos, hogy megőrizzük az ökológiai sokféleséget, hiszen ez biztosítja a természet erős alapját, hívhatjuk ezt úgy is hogy LEHETŐSÉG!" - vallják."
Amikor Nóriban és Józsiban megfogalmazódott a gondolat, hogy gyógynövényeket termesszenek, elhatározták, hogy mindenképp vegyszermentes környezetben szeretnénk termelni azokat. Csak olyan gyógynövényeket termesztenek a kertjükben, amik bírják azt a földet és azt a mikroklímát. Nem próbálják minden áron megváltoztatni a természetet, támaszkodnak a természet öngyógyító képességére. Józsi és Nóri abban hisznek, hogy az ő feladatuk egyszerűen annyi, hogy figyeljenek ezekre a képességekre és ezáltal minél kevesebbet ártsanak, avatkozzanak be.
A Szomódi levendulás, Pauzánál kapható termékeit itt éred el.