Április 15, vasárnap. Jó pár hónapnyi tél után az élet egyszerű szépségei, mint a napsütés, a színek, a levegő illata is olyannak hat, mintha a világ legnagyobb ajándékai lennének. A hét tele volt napsütéssel. Téli álmából ébredezik mindenki és minden körülöttünk, és ezt olyan jó látni. Finom virágok díszítik a sövényeket; nárcisz, aranyvessző és számtalan színes vadvirág színezi be a kerteket, vázákat és az útszéleket. A héten már olyan napok is voltak, mikor egész nap nyitva volt az ablak, ami abból a szempontból is jó, hogy első sorból gyönyörködhettünk a héten virágzó tulipánjainkban az ablakpárkányunkon. Levezettünk a Balatonra, hogy lássuk színeket és a virágokat ott is ébredezni.
Pár hete elhatároztam, hogy idén megtanulom felismerni a legjellemzőbb hazai vadvirág fajokat, úgyhogy a táskámba bekészítettem a vadvirágos búvárzsebkönyv mindkét kiadását. A nagyit és anyukámat is bevontam a projektbe, és előrehozott anyák napját tartottam velük. Mindketten vadvirág magot és palántákat kaptak tőlem. Megvolt az első tavaszi túránk is, és egyik kertészetből esünk be a másikba. Mégha nem is veszünk sokszor semmit, csak gyönyörködöm bennük és próbálgatom Zoli határait.
Hát ez a tavasz eddig. Remélem a Tiétek is legalább ennyire jól telik. (u.i. A hét egyik felfedezése, hogy a 10.kerületben, a Keresztúri úton egymást érik a kertészetek. Egymás mellett legalább 4 és szinte mindegyik 1-1 hektáron.)
Ha tetszett a cikkünk, iratkozz fel hírlevelünkre a weboldal legalján, hogy havonta értesülj a legolvasottabb blog bejegyzésekről és PaUZa hírekről!
Megtalálsz minket Instagramon és Facebookon is.
A Pinteresten pedig tovább inspirálódhatsz.
Xxx, Évi