Ez a webhely sütiket használ a funkcióinak biztosítása érdekében. Látogatáselemzés céljából kizárólag anonim adatok kerülnek rögzítésre, marketing céllal nem gyűjtünk adatokat.
Részletek a cookie-k kezeléséről

Bodzaparádé

Soha nem csináltam még bodzaszörpöt. Mitöbb az is távol áll tőlem, hogy recepteket osszak meg, mert nem vagyok a konyhák tündére, de ez az élmény most annyira magával vitt, hogy úgy éreztem meg kell osszam Veletek. A bodzával kapcsolatban van pár élményem a gyerekkoromból is. Rémlik, hogy a dédi Zebegényben sokszor készített szörpöt belőle, és volt Cegléden a Kékkő utcában egy rész, ahol mindig rengeteg bodza bokor virágzott az évnek ebben a szakában. Az illatára és a látványára is emlékszem, a szomszéd kislánnyal ugyanis sokat játszottunk az utcán arrafelé. Ez maradt még meg abból az időből és az, hogy sokszor ettünk papsajtot. Minap arra jártam a testvéremmel és kértem álljon meg. Kiugrottam az autóból és megszedtem a nálam lévő szatyrot 20-30 fej illatos virággal. Fogtam Anya spejzából egy 5 literes dunsztos üveget és nekivágtam életem első bodzaszörpjének.

bodzaszüreten Zebegényben
Azóta már a második adag várja, hogy összeérjen az üvegben. Tegnap ugyanis mikor Zebegényben voltunk, elcsaltam a nagyit egy rövid biciklizésre és addig tekertünk a faluban, amíg megtöltöttük a kosárkánkat friss bodzával. Mami ismeri annak a háznak az új tulajdonosát, amiben régen a Dédimama lakott. A kertjében a mai napig virágzik a bodzafa. Oda is becsengettünk hát és szedtünk egy nagy adaggal. Így kelt életre újra a dédi bodzaszörpje ezúttal az én konyhámban. 
 

Íme a recept, ahogy én csinálom:

  • 30 fej bodzavirág
  • 3 citrom
  • 2 liter víz
  • 50 g citromsav
  • 1 kg cukor

Megmostam és beletettem a megtisztított bodzavirágokat egy nagyobb dunsztos üvegbe. Belekarikáztam a megmosott és meghámozott citromot.. A cukrot és a citromsavat feloldottam forrásban lévő melegvízben, majd ráöntöttem melegen a virágra és a citromra. Egy tányért tettem az üveg szájára és pihentettem 3 napig viszonylag hűvös, sötétebb helyén a konyhának. Végül kis üvegcsékbe szűrtem és fröccsbe keverve azóta is szorgosan fogyasztjuk. :-)

Kiegészítésként pár trükk:

  • mézzel is készíthető (az első változatot így csináltam, de az 1 liter méz mellé tettem kb. 20 gr cukrot, hogy ne hiányozzon az érlelési folyamatokból a hatása)
  • akácfa virágát is lehet bele keverni a virágmixbe
  • több recept írja tartósítószer (nátrium-benzonát) használatát. Ehelyett a lefagyasztás szerintem jobb választás.

bodzaszörp házilag

Ha tetszett a cikkünk, iratkozz fel hírlevelünkre a weboldal legalján, hogy havonta értesülj a legolvasottabb blog bejegyzésekről és PaUZa hírekről!

Megtalálsz minket Instagramon és Facebookon is.

Pinteresten pedig tovább inspirálódhatsz.

Xxx, Évi